Amilyen hosszú volt a repülőút sajnos annyra keveset sikerült aludnunk. Arra éppen elég volt, hogy a határellenőrzés során még hasonlítsunk az útlevélképünkre, illetve arra is, hogy simán bejussunk a városba és elfoglaljuk a szállásunkat. Vacsora előtt, még gyorsan Buyangot is meglátogttuk az egyetemen.

Boeig 777-200ER

Híd-alagút Makaó, Hong Kong és Kína között.

Kilátás a 14. emeleti ablakunkból.

A Hong Kongi Műszaki egyetem kampusza (a szállodánkból nézve).

A tájfun nyomai azért még látszanak egy kicsit.

A híres hong kongi skyline és felhákarcolói. A jobb oldali magas épülett mögött van a Viktória-csúcs.

Ezúttal Hong Kong az úti célunk, ahol már tavaly is voltunk három hetet, idén azonban 32 napot töltünk majd ott. Balázs végig dolgozni fog, szóval Ági főleg egyedül járja majd az utcákat. Van pár új dolog, amit meg akarunk nézni, van olyan amire múltkor nem volt lehetőség, de persze lesznek olyanok is, ahova visszatérünk.
Pontosabb tervünk még nem nagyon van, de azt tudjuk, hogy nem fogunk minden nap blogot írni, de mindenképp szeretnénk hetente egy-két bejegyzést. Ez majd úgyis kialakul útközben.

Fontos információ még az időeltolódás. Hong Kong a UTC+8 időzónában van, ami azt jelenti, hogy jelenleg hat órával van több ott, mint mondjuk Magyarországon. (Ez az utolsó két napra megváltozik majd, köszönhetően az óraátállításnak.)

Most KLM-mel repülünk majd, így egyedül Amszterdamban kell átszállnunk. Ez azt jelenti, hogy maratoni tizenkét órát fogunk a levegőben tölteni... Lehet, hogy a végére kicsit unatkozni fogunk. Viszont szerencsére, ottani idő szerint reggel fél tizenegykor szállunk le, így az a nap is már a város ismételt felfedezésével telik majd.

Szállásnál elsődleges szempontunk az volt, hogy közel legyen az egyetemhez, így Balázsnak nem kell majd sokat utaznia. Másodlagosan a közeli metró állomás és nem túl messzi kompkikötő volt a cél, hogy Áginak se kelljen túl sokat buszozásra költenie. Szerencsére mindkét szempontnak megfelelő helyeket találtunk.
Elsőként egy hotelt, ott tíz éjszakát töltünk majd. Ez az egyetemtől körülbelül három perc sétára lesz (ahol metró megálló is van), a komp pedig tizenöt perc séta. És még reggelink is lesz! Majd október nyolcadikán átköltözünk egy airbnb -s lakásba. Most még a pontos címet nem tudjuk, de nem lesz sokkal messzebb az egyetemtől ez sem.

Megtett út: 19 km

Reggel nem ébredtünk a kukás autóra, és semmi egyéb zajra, ami kicsit már szokatlan is volt… de inkább nem panaszkodunk. Az éjszakát egy olyan helyen töltöttük, ahol csak és kizárólag parkolni lehet, de cserébe este 8 és reggel 8 között nem kell fizetni. A csak parkolást úgy kell érteni, hogy nem lehet tüzet rakni (mi grilleztünk azért), nem lehet kipakolni a székeket és kiülni a lakóautó mellé (mi megtettük) és reggel kb. fél  tízkor indultunk el, úgy hogy nem vettünk parkoló jegyet sem. Egy szóval minden szabályt betartottunk.

A terv az, hogy csütörtök délután már elindulunk Magyarország felé, így igazából ez az utolsó teljesen pihenéssel töltött napunk. Emiatt kerestünk a közelben egy szimpatikus, de tengerparthoz közeli kempinget. Remek választásnak bizonyult, mert a nagyon kedves tulajdonosnő a bejelentkezés után még egy adag frissen szedett házi fügével is megajándékozott minket (nekik rengeteg fügefájuk van, és szerintünk nem bírják már enni, de ajándék lónak…). A tengerpart pedig eddigi legjobb, lassan mélyül, apróhullámos és nagyon jó homokos. Beszéltük is, hogy ha hamarabb megtaláljuk ezt a helyet, akkor itt maradtunk volna több napot is. Ide bármikor szívesen visszatérnénk.

Hazafelé a tengerpartról:

Este pedig étteremben búcsúztatjuk ezt a szuper nyaralást. Holnap már csak fürdés és pakolás lesz, így ez lesz az utolsó bejegyzésünk az útról.

Reméljük, mindenkinek tetszett a napi beszámoló!! :)

Megtett út:  77 km

Íme a tegnapi pihenőhelyünk:
Nem lehetett panaszkodni a reggelizős kilátásra!

A mai napra is a fürdőzés volt az elsődleges program, de mivel az útba eső San Vicenso városkáját nagyobb kitérőt is megérő szépségűnek jelölte a térképünk, ráadásul nekünk még kitérő sem volt, így beiktattuk a programba. Sajnos, mi nem találtuk meg azt a városrészt, ami a jelzést ihlette, ám így is sétáltunk egy jót, és még rendesen be is vásároltunk az esti grillezéshez. Az ebéd pedig forró focaccia (lényegében pizzatészta olivaolajjal és sóval megsütve) volt. Nyamm!!

Dél körül érkeztünk meg a kiválasztott strandunkhoz, ami ismételten egy kis természetvédelmi terület határolt. Ezúttal szinte homok finomságú apró kavicsos strand várt minket. Mi pedig ismét jó  sokat fürödtünk és a napernyő alatt „napoztunk” (Ági azért kimerészkedett a napra is).

Végezetül megnéztük a naplementét, csináltunk róla rengeteg szuper fotót, majd megkerestük a mai alvóhelyünket és feltettük a cukkiniket a grillrácsra.

Megtett út: 63 km

Szóval az előző két napot pihenéssel és fürdőzéssel töltöttük. A tengerpart nem volt zsúfolt, köszönhetően annak, hogy elég hosszasan elnyúlik, illetve, hogy nem is egy tipikus képeslapra illő hely. Nagy hullámok voltak folyamatosan, így inkább csak játszani lehetett a vízben/vízzel, mint úszni. De legalább homokos partszakasz volt.

A programunk is eléggé megváltozott ez alatt a két nap alatt. Eredetileg Ligur-tenger partjára akartunk menni, kicsi még észak-nyugatabbra. Amiket kinéztük városokat és parkolókat azok, mind Genován túl vannak, de Ági nagyon fél(t) a jelenlegi közlekedéstől a leomlott híd miatt, így inkább újraterveztünk a hétvégén és délre vettük az irány, vissza Toszkánába.

Aztán eljött a hétfő és a távozás napja. Balázsnak kellett kicsit dolgoznia, így Ági addig olvasott és pihent. A kicsi dolgozás végül délután háromkor ért véget, de ez nem is volt baj, mert Pisa volt a tervben. Francesco ajánlása alapján inkább este akartuk megnézni a város, illetve csak azt az egy teret.

Pisa sajnos nem egy különleges hely, az utcák és házak sem különösen szépek vagy egységesek, de az az egy tér… A ferde torony tényleg nagyon ferde! Persze mindenkinek el kell készítenie a toronytámasztós képet (ami nagyon viccesen néz ki), nem csoda hogy a torony nem dől el, ezért mi nem is támasztottuk. Direkt úgy időzítettük az ott létünket, hogy nappali és esti fényben is lássuk, közte pedig egy kávéra és Aperol Spritzre is volt időnk. Sötétedés után az utcák hangulat is megváltozott, nagyon pozitív irányba. Jó volt végül kicsit andalogni.

Innen viszonylag későn indultuk tovább, és volt pár kinézett parkoló, de végül egy út menti pihenőnél döntöttünk, közvetlenül a tengerparton. Erről majd csak a holnapi posztban tudunk képet mutatni, mert most semmi nem látszik.

Megtett út: 98 km

Ma reggel sajnos el kellett hagynunk a szuper Cinque Terre-i szállásunkat.

Mivel tegnap a tenger látványa, és hogy bokáig már benne is voltunk -- no meg, hogy az elmúlt pár nap igencsak benne van már a lábunkban -- elhatároztuk, hogy keresünk valamilyen tengerparti helyet. Végül egy olcsó kis kempingben kötöttünk ki, Viareggioban. A tengerpart nagyon jó, köszönhetően annak, hogy a part és egy pár kilométeres sáv (egy különlegesebb erdős rész) egy természetvédelmi terület.

Két napig most itt fogjuk lógatni és áztatni a lábunkat. Így sajnos holnap nem lesz poszt sem... (Megtett út: 0 km).

Megtett út: 0 km, de sok gyaloglás

Ma volt az első olyan reggelünk, amikor egy kempingben ébredtünk. Annyiban volt más, mint az eddigiek, hogy sokkal több álmos ember mászkált körülöttünk. Nagyon jó helyen van a szállás, és nagyon kedves a tulaj is. Kicsit messze vagyunk a várostól és elég meredek hegyen, de naponta egyszer levisz és visszahoz mindenkit, aki akarja.

És akkor kicsi a környékről: Monterosso (ahol a kempingünk van) a Cinque Terre része. Itt öt város található, eléggé hegyes környezetben és közvetlenül a tengerparton, ahol egy egy völgy éppen kiér a tengerre. Autóval elég izgalmas megközelíteni a városokat, de vonattal nagyon egyszerű, mert keresztülfúrták a hegyet. Ráadásul lehet venni olyan jegyet, amivel 24 órán keresztül korlátlanul utazhatunk.  Természetesen mi vettünk ilyet.

Első állomás Riomaggiore volt, ami a legdélebbi település. Jellemzően nagyon színes házak vannak erre, az utcákon, pedig sok ember van, így egy minden értelembe vett vibráló várost kapunk (mint kiderült később ez minden városban így van). A településnek elég kicsi a tengerpartja és az is nagyon sziklás köves, így a kikötő és a strand egy helyen van. Ráadásul annyira kicsi a kikötő, hogy a hajókat ki kell vontatni a vízről, minden alkalommal. Akár lehet azt is mondani, hogy szárazföldi kikötője van.

Másodikként Manarola települése volt soron. A színes házak itt is a völgy két oldalára másztak fel, így egy bevásárlás, vagy temetői látogatás simán felér egy normál teljesítménytúrával. A kikötő és a tengerpart itt is lényegében ugyanaz a pár szikla, ám ez nem zavarta a rengeteg lelkes fürdőzőt.

Corniglia következett a sorban. Róla tudtuk, hogy a hajó nem áll meg, de nem igazán értettük miért. Aztán kiderült, hogy a település nem a tengerparton van, hanem egy szikla tetején. Elég meredek séta vezetett fel, és volt olyan szerencsénk, hogy mind ezt délután kettőkor tehettük meg. Itt érezhetően kevesebb ember volt, sokakat elriasztott a meredek lépcső (mint kiderült, busszal is fel lehetett volna menni).

A hegy tetején álló házakhoz mentünk fel, és látszik a képen az út...

Utolsó előttiként Vernazza-t néztük meg. Nekünk ez tetszett a legjobban. A tengerparton közvetlenül álló templom szokatlan egyben lenyűgöző látvány. Szemközti hegyről pedig képeslapszerű látvány tárult elénk.

Végül Monterosso-ban szálltunk le, ez az öt város közül a legnagyobb, leglátogatottabb, és szerintünk egy kicsit kilóg az „öt város” sorából, mind szépségében és érdekességében. Persze az is benne volt, hogy elég fáradtak voltunk, mert egész nap fel és lementünk a meredek utcákon és lépcsőkön.

A további programot még mi se tudjuk, de reggelig még van idő. :)

Megtett út: 145 km

Ma rövid napot terveztünk, kevés város nézéssel és sok pihenéssel. Nem nagyon jött össze...

Már a reggel is elég rosszul indult, mert egy kedves olasz utca seprő barátunk reggel hétkor kis autójával "felmosta" a parkolónk aszfaltját. Komótosan... Alaposan... Ezután már inkább csak szenvedés volt,nem pedig reggel, de már tíz órára Luccában voltunk.

Lucca a környék egyik legjelentősebb városa volt, emiatt óriási város fal vette körül, ami a mai napig teljes egészében áll. Voltunk már párszor ilyen városban, de nem ekkorában. Előre nem igazán készültünk fel, hogy miket kellene látni, de a vakszerencse és a random sétálás bevitt minket egy kör/ovális alakú térre, ami minden oldalról házakkal volt körül véve. Ez után találtunk egy tornyot (amiből itt is nagyon sok van), aminek a legtetején fák (!!!!!!) nőttek. persze hogy felmentünk a tetejére és csodás látványban volt részünk. Mint utólag kiderül ez a két hely benne van a 3 legismertebben a városban (legalábbis a képeslapok és hűtőmágnesek szerint). Az egész napunkra jellemző volt, hogy csak sétáltunk és nézelődtünk, így sokkal többet nem is tudunk írni.

Lucca pedig az utolsó állomásunk volt Toszknában, szóval indultunk is Liguriába. Monterossoban volt foglalva kemping helyünk és nagyon jól tettük, hogy foglaltunk, mert tele van a kemping, már csak nekünk volt fenn tartva egy hely. Utánunk kb 10 perccel jött még egy kocsi, de őt már elküldte a tulaj... Azért az ide vezető útról teszünk fel egy képet, Balázs igazán megizzadt vezetés közben...

Kilátás a kempingből:

Nap zárásaként, még csőtörés is volt a konyhában... Este hétkor. Ennyit a pihentető napunkról

Megtett út: 104 km

És sajnos eljött az utolsó teljes napunk Toszkánában. A reggelünk csendesen telt, de este a szomszédjaink még szórakoztattak minket egy kicsit. Az esti helyet direkt úgy választottuk meg, hogy reggel gyorsan átérjünk az első állomásra, ami San Gimignano volt.

Elsőre kicsit furcsa helyen kellett parkolni, mert messze voltunk a várostól, de szerencsére volt buszjárat, ami félóránként közlekedett és közvetlenül a városközpontban tett le. Mivel a gép, amiből a jegyet kellett venni, elromlott, a buszsofőr pedig csak legyintett, hogy „Bene! Bene!”, így még ingyenes is volt az utazás. J
Maga a város pedig lenyűgöző, főleg az egyik toronyból nézve. Fénykorában 72 torony volt ebben a kicsiny városkában, de sajnos mára csak 14 maradt meg. Mi a legmagasabba mentünk fel, ami 54 méteres és 218 lépcső vezet fel. Mivel egy domb tetején áll a város, így a környező panoráma is lélegzetelállító. A várost nagyon sokan látogatják, és meglepő módon a mellékutcák nem túl érdekesek, de a főbb utcák lenyűgözők. Azért kellemesen eltöltöttünk itt négy órát. Ja és kipróbáltuk a Gelateria Dondoni fagyizót, ami tényleg rászolgál a hírére (fagylalt világbajnoki győzelem, vagy valami ilyesmi) és az előtte kígyózó sorra (mi nagyon jó pillanatban mentünk és éppen senki sem volt előttünk).

Második és egyben mai napra utolsó megálló Volterra volt. Az időjárás ismét nagyon viharos volt, de szerencsére eső nélkül megúsztuk a napot. És nagyon sokan elmenekültek a városból, így az első órában szinte üres volt minden. Volterrát is kanyargós utcák és ódon házak jellemzik. Ebben a régióban nagyon jellemző az alabástrom bányászat és megmunkálás, így a város tele volt ilyen üzletekkel és az ott dolgozó faragókkal. Érdekesség, hogy a városban álló szépséges erődítményt ma állami börtönként „hasznosítják”.

Végül ismét a szállás keresése és elfoglalása volt hátra, és itt bemutattuk, hogy egy szinte üres parkolóban, hogyan lehet öt különböző helyre parkolni, és mindig találni egy jobbat…

Megtett út: 195 km

Reggelünk elég gyors volt, mert tudtuk, hogy egy hosszú nap áll még előttünk. Az előző napi blog bejegyzéssel is adósok voltunk, így amikor volt kis ideje valamelyikünknek rögtön írtuk.

Szóval a terv az volt, hogy először Montepulciano-ba megyünk, és odáig nem állunk meg sehol sem. Na ezt csak egyszer szegtük meg, amikor Capella della Madonna di Vitaleta mellett mentünk el. Nagyon jók voltak a színek/fények és nem tudtuk, hogy visszafelé milyen lesz, így inkább megnéztük. Izgalom is volt, mikor egy picit felázott szántón kellett megfordulni, de megoldottuk. Maga a kápolna egy domb tetején, a semmi közepén van. Elképesztő miliője volt, még így is hogy a búzát learatták már.

Innen már tényleg Montepulciano volt a cél. Hihetetlen módon megmarad, viszonylag nagy óvárosi rész jellemzi. Ami még különlegessebbé tette, hogy volt valamilyen fesztivál, így minden házra egy zászló volt kitűzve. Összesen 8 fajta, de egy utcában mindig csak 1 féle. Elsőre olyan érzés volt mintha visszamentünk volna az időben. De aztán jött a turisták látványa… De összességében nagyon tetszett a város, főleg a mellékutcák, ahol rajtunk kívül csak a helyiek voltak.

Következő állomás Pienza, ahol szintén jól megmaradt óváros van. Bár nekünk nem tetszett annyira, mint az előző város, mégis sokkal több turista volt (legalábbis többnek éreztük). Itt ismét találtunk egy jó felvágottas üzletet, de persze csak a legolcsóbb baromfi párizsit vettük meg. És finom paradicsom se volt… Sajnos azonban ismét elkapott minket az eső, és még kávézó sem volt, de egy kis elázás belefért a napba.

Ez után San Quirico d’Orcia jött. Itt szinte az első üzlet egy olyan bolt volt, ahol frissen készült cantuccinit lehetett kapni. Egy picit más volt, mint az első két város, mégis ugyanaz. Középkori városmag, kanyargós kis utcák. Itt már nem mentünk be minden templomba, mert kezdtük kicsit sok(k)nak érezni.

Bónuszként még volt időnk megállni Bounconverto-ban, ahol a középkori város és városfal szinte teljesen érintetlenül megmaradt. Ez azért volt bónusz, mert csak akkor mentünk volna be ha időben odaérünk (értsd még világosban). Szerencsére világos volt. Ezt semmivel nem lehet összehasonlítani, mivel középkorban erődként szolgált, így a város szerkezet és a házak is ehhez illeszkednek. Itt megállt az idő, és el tudja képzelni az ember, hogy milyen volt 300-400 évvel ezelőtt az élet.

Utolsó mozdulatként már csak egy kis vezetés volt hátra, hogy holnap már korá(bba)n tudjunk kezdeni, illetve az elmaradt blog bejegyzés pótlása és közben a vacsora elkészítése.