És ismét utazunk!!! :)

Ezúttal Hong Kong az úti célunk, ahol már tavaly is voltunk három hetet, idén azonban 32 napot töltünk majd ott. Balázs végig dolgozni fog, szóval Ági főleg egyedül járja majd az utcákat. Van pár új dolog, amit meg akarunk nézni, van olyan amire múltkor nem volt lehetőség, de persze lesznek olyanok is, ahova visszatérünk.
Pontosabb tervünk még nem nagyon van, de azt tudjuk, hogy nem fogunk minden nap blogot írni, de mindenképp szeretnénk hetente egy-két bejegyzést. Ez majd úgyis kialakul útközben.

Fontos információ még az időeltolódás. Hong Kong a UTC+8 időzónában van, ami azt jelenti, hogy jelenleg hat órával van több ott, mint mondjuk Magyarországon. (Ez az utolsó két napra megváltozik majd, köszönhetően az óraátállításnak.)

Most KLM-mel repülünk majd, így egyedül Amszterdamban kell átszállnunk. Ez azt jelenti, hogy maratoni tizenkét órát fogunk a levegőben tölteni... Lehet, hogy a végére kicsit unatkozni fogunk. Viszont szerencsére, ottani idő szerint reggel fél tizenegykor szállunk le, így az a nap is már a város ismételt felfedezésével telik majd.

Szállásnál elsődleges szempontunk az volt, hogy közel legyen az egyetemhez, így Balázsnak nem kell majd sokat utaznia. Másodlagosan a közeli metró állomás és nem túl messzi kompkikötő volt a cél, hogy Áginak se kelljen túl sokat buszozásra költenie. Szerencsére mindkét szempontnak megfelelő helyeket találtunk.
Elsőként egy hotelt, ott tíz éjszakát töltünk majd. Ez az egyetemtől körülbelül három perc sétára lesz (ahol metró megálló is van), a komp pedig tizenöt perc séta. És még reggelink is lesz! Majd október nyolcadikán átköltözünk egy airbnb -s lakásba. Most még a pontos címet nem tudjuk, de nem lesz sokkal messzebb az egyetemtől ez sem.