Kalandozások by Ági&Balázs

2018\08\21

Olaszország - 3. Nap

Megtett út: 47 km – ám hosszú nap

A reggelünk szép komótosan telt, takarítottuk egy kicsit a kocsi belsejét, szellőztettük az ágyneműket, és kaptunk jó pár csodálkozó pillantást. Közben észrevettük, hogy a vízkészletünk nagyon megfogyatkozott, így az első utunk egy feltöltő ponthoz vezetett. Szerencsére Olaszországban nagyon sok helyen van vízvételi és leeresztési lehetőség és itt általában nem is kell fizetni ezekért. A legközelebbi hely pont egy olyan városban volt, ahova menni akartunk, így még kitérőt se kellett tenni, sőt még a parkolással sem kellett foglalkoznunk.

A napunkat Chianti régió felfedezésének szenteltük!
Első megálló: Greeve in Chianti egy kis város, de nagyon jó hangulata van és a főtere árkádos házakkal körülvett. Kellett is az árkád, mert még csak 11 óra volt még is forróság. Körülbelül fél óra alatt meg lehet nézni az egész várost, találtunk egy helyi kisboltot is, ahol lehetett kapni Pecorino sajtot és toszkán sonkát is.

 20180820_111504.jpg

Innen Montefioralle-ba vezetett utunk, ahova egy meredek és lakóautók számára kicsit szűk úton lehetett feljutni. Egy robogós pár jelezte is, hogy inkább ne menjünk fel, mert nincs parkoló. Először visszafordultunk, de végül a kíváncsiság és tájékozottság győzött, mert Balázs tudta, hogy van egy hátsó nagyobb parkoló is (plusz jöttek velünk szembe kisteherautók, és ha ők elférnek, akkor mi is…). Montefioralle olyan kicsi város, hogy nincsenek utcanevek, csak a házak/lakások vannak számozva (egytől hetven-egynéhányig). Ódon falak és kanyargós utcácskák között sétálgattunk, és ráadásként egy jó régi Piaggio is az utunkba akadt.

20180820_124425.jpg20180820_121627.jpg

A következő állomásunk Panzano in Chianti kis ormon álló városa volt. Itt nehezebben parkoltunk és egy kiadós eső is kinézett, így a főutca és a templom megnézése után gyorsan mentünk is „haza” és indulás tovább. De indulás előtt még Ági kipróbálta, hogy az olasz bögöly kisebbet csíp-e mint a magyar/német. Jelenti: Nem…

20180820_133540_hdr.jpg

Ezután Radda in Chianti volt a cél. A városka mesébe illő, bár elég sok turista volt, de a kanyargós utcák kárpótoltak minket. Kávézni az utolsó másodpercben ültünk be, és megjött az augusztus 20-i vihar, de fedett helyen, jó kávé, tiramisu és cantuccini társaságában igazán elviselhető volt.

20180820_145943_hdr.jpg

20180820_150012.jpg20180820_150147.jpg

20180820_155725_hdr.jpg

 

A nap zárásaként Castellina in Chianti-ban parkoltunk és foglaltuk el az éjszakai szállást. Egy nagyon jól kiépített és viszonylag csendes helyet találtunk, a város központja is kb. öt perc sétára volt. Szerencsére itt még áram is volt, így az akkumulátorokat is feltöltöttük. A települás egyik különlegessége, hogy a keleti oldalon teljes egészében megmaradt az eredeti városfal az árkádokkal és lőréskkel. A naplemente még varázslatosabbá tette a várost, a rizotto és cannelloni, és a finom vicchiomaggio-i vörösbor pedig méltó lezárása volt a napnak.

20180820_214438.jpg20180820_173643.jpg

2018\08\19

Olaszország - 2. Nap

Megtett út: 148 km

A reggeli ébredés sokkal kellemesebb volt, mint előző nap. Rendesen kialudtuk magunkat. :) Szerencsére indulás után nem sokkal találtunk egy EuroSpin boltot, ahol vettünk bivaly mozzarellát, mortadellát és olíva bogyót is. Már előre vártuk az ebédet, pedig még a reggelin is épp csak hogy túl voltunk.20180819_125448_1.jpg

A mai napra a terv az volt, hogy egy kisebb úton elmegyünk Firenzétől egy kicsit délebbre. Bár csak egy egyszerű úton vezettünk végig (ami folyamatosan kanyargott), mégis hatalmas élmény volt. Képeslapra illő tájon voltunk/vagyunk. Várost nem igazán néztünk, csak élveztük a tájat és Balázs a vezetést.

San Piero  volt az első város ahova bementünk, de mint kiderült csak egyetlen egy terecske az ami érdekes. 20180819_143746.jpg

Utána Firenzét csodáltuk meg felülről és próbáltunk túl jutni a forgalmas részeken, Ági sikerrel vette az akadályokat (és csak egyszer fordultunk el rossz irányba).  

Délutáni terv pedig Castello Vicchiomaggio meglátogatás volt. Ám előtte még megtapasztaltuk hogyan segít egy olasz kijönni egy nagyon szűk parkolóból! A pici domb tetején álló kastélyhoz és a templomhoz egy könnyű séta vezetett fel egy szőlőbirtokon keresztül. Persze eszünkbe se jutott megkóstolni és elhozni egy fürt szőlőt. J Sajnos, nem lehet bemenni az épületbe, mert egy szálloda üzemel benne, de a kertjében sétáltunk egyet, megnéztük a belső udvart, és élveztük a kilátást.20180819_171849.jpg20180819_174452.jpg20180819_174710_pano.jpg

Mai nap volt az első, hogy sikerült még világosban eljutni az éjszakai helyünkre, így tudunk kicsit pihenni és grillezni is.

20180819_184537.jpg

2018\08\18

Olaszország - 1. Nap

Megtett út: 611 km

Egy gyors, de pihentető alvás után, viszonylag korán ébredtünk, valamikor fél hét körül, köszönhetően az autónk mögé parkoló iszonyatosan hangos családnak. Este nem igazán néztünk körül, de elég kihalt parkolót találtunk, de a célnak megfelelt. 20180818_075447_1.jpg

Mivel sietni akartunk, így a reggelit már út közben ettük meg. Az Alpok leírhatatlanul szép. Az osztrák részen alpesi legelők és tehenek minden irányban, míg Olaszországban köves, és meredeken felénk magasodó hegyek között vezet az út. Sajnos ezen szépségeket mindig csak az egyikünk élvezte...

Aztán egyszer csak vége lett a hegyeknek és a Pó síkság egyhangúsága következett. A nap vakítóan sütött, az autó szalad, mi meg próbáltunk nem megfőni.

Szerencsésen elértünk Bologna-ig, ami az első város volt utunk során, amit megnéztünk. Első uticél egy bevásárló központ volt, itt valami enni valót és telefonkártyát akartunk venni. Először az autópályáról jöttünk ki rossz helyen, majd egy körforgalomban vétettük el az irány, de végül sikerült eljutni a boltokhoz. Csak élelmiszer üzlet nem volt, és telefonkártya... Activityből viszont még mindig elég jók vagyunk!

De ezek sem vehették el a kedvünket és inkább megnéztük Bologna belvárosát. A belvárostól kicsit távolabb parkoltunk, így viszont, sétálás közben élvezhettük a szinte minden utcát szegélyező árkádsorokat, a sárga színárnyalataiban pompázó (néhol omladozó?) házakat. A belváros főbb utcáit nyáron feltehetően ideiglenesen sétálóutcává alakítják. Így a kesze-kusza mellékutcákkal, ferde tornyokkal, és híres több száz éve befejezetlen tornyokkal igazán szuper hely Bologna. Jó, azért ebben a helyi ételek is segítettek egy kicsit!! 20180818_184058_1.jpg20180818_195101_1.jpg

Lefekvés előtt, még megtettünk egy kis darabot a Firenzéhez, aztán Chiantiba, vezető úton, de csak addig míg egy szimpatikus alvóhelyet nem találtunk. Ma éjjel patakcsörgésre fogunk aludni (vagy nem aludni)!

20180818_211844_1.jpg

 

2018\08\18

Olaszország - 0. Nap

Megtett út: 315 km

Az lakóautót este hat, fél hét körül tudtuk átvenni, és voltunk olyan szerencsések, hogy a ház előtt volt az átadás. Így az első bemutatkozás és körbevezetés után, már birtokba is tudtuk venni. :)

Ő az:20180817_185628_1.jpg
Az első gondolatunk az volt, hogy igazán jól néz ki az autó. Rengeteg pakoló hely van benne, az ágy pedig jó nagy (de persze Balázs lelóg róla).

Erika és Joci segítségével nagyon gyorsan kihordtunk mindent és el is pakoltuk. Abban már csak bízni tudunk, hogy az út során mindent meg is találunk (eddig kis keresés után meglett minden).

Este nyolc körül végül eljött a búcsú ideje, de ez egyben az izgalmak kezdetét is jelentette. Az első pár méter megtétele után, Balázs már magabiztosan vezette az autót. Még nem jutottunk túl a KÖKI terminálon (azaz az első 2 km-en) és már ránk is szólt egy kedves autós, hogy az oldalsó tárolónk ajtaját nem csuktuk be. Innen is köszönjünk az ismeretlen segítségét! :)

Az út elég eseménytelenül telt, de nagyon hosszú volt. Ági szerint a lakóautót először köröm sötétben a 8-as főúton a legjobb vezetni, sőt aki igazán szerencsés útépítés miatti útszűkületben is megy kb. 1km megtétele után.

Végül éjjel fél egyre értünk az osztrák autópályára és ott rögtön találtunk egy jó parkoló helyet, a semmi közepén. Nem kell majd minket altatni.

2018\08\17

Első utazás előtt

Szóval eljött az idő,  amire mindenki várt (legalábbis mi nagyon vártuk már)!

Az első út, amiről blogot fogunk vezetni, az egy lakóautós utazás lesz valahol Olaszországban (esetleg még Franciaországba is átugrunk majd). Az út augusztus 18 és 31 között fog tartani, előre még nem sok fix szállást foglaltunk, de persze van elképzelésünk arról, hogy miket szeretnénk megnézni.

Néhány alap információt elöljáróban leírunk.

  • Helyesírásért előre is elnézést kérünk, telefonról fogunk írni, és az úgy kicsit elírás gyanús. :)
  • Igyekszünk majd minden nap újabb bejegyzést írni,de nem ígérünk semmit sem.
  • Ha egy nap nem teszünk ki bejegyzést, az nem azt jelenti, hogy baj történt, csak azt, hogy nem volt kedvünk, vagy épp nagyon fáradtak voltunk. :)
  • A képek nagy része telefonnal fog készülni, így egyszerűbb lesz a feltöltés (és kevesebb adatforgalmat jelent).

 

 

 

süti beállítások módosítása