Hong Kong - kilencedik

Vasárnap este vettük észre, hogy bár megírtuk a posztot, de elfelejtettük aktiválni... Bocsánat érte. :)

Elérkezett az utolsó hét. Egyik oldalról nagyon gyorsan eltelt az itt töltött idő, másik oldalról viszont hosszú volt. Ezen a héten új dolgokat nem igazán néztünk meg, inkább csak a várost élveztük.

Hétfőn Áginak már nem sok ötlete volt, hogy mit kellene csinálni, így a legegyszerűbb megoldást választotta: strand. Bár egész nap felhős volt az ég (itt nem bárány felhőkre kell gondolni, hanem egy szürke vastag rétegre...), de 27 fok volt és nem fújt a szél se. Szóval Stanley Beach-en töltötte a napot, feküdt a parton, olvasott és pancsolt. Még fényképeket se csinált. :) Este pedig végre volt időnk és kedvünk a Tim Ho Wan étteremhez. Erről az kell tudni, hogy a legolcsóbb Michlein csillagos étterem (legalábbis Hong Kongban). És tényleg olcsó volt, ugyanannyiba került, mint ahova mi szoktunk járni (kb. 150 dollárt fizettünk ketten, ami 15 eurónak felel meg). A BBQ Pork Bun pedig tényleg nagyon finom, kértünk is második adagot belőle.

20181022_192736.jpg

20181022_195836.jpg

Keddre még inkább alkotói válságba került Ági, így azzal töltötte a teljes napot, hogy a következő elfoglaltságait tervezte. Nem túl nagy sikerrel... :)
Este Balázs éjszakai képeket akart csinálni a környékről, így fotózás volt a program terv.

_dsc0016.JPG

_dsc0032.JPG

Szerdára végül azért sikerült programot találni, még pedig igen jót! :) Van egy óriáskerék Hong Kong szigetén, a part mentén. Már tavaly is szemezett vele Ági, de mivel ezek nagyon drágák szoktak lenne, így inkább nem ment (amúgy is voltunk több magaslati helyen tavaly). De mivel már nagyon nem volt más lehetősége, így gondolta elmegy. Hát nagyon meglepődött mikor kiderült, hogy 20 dollár a belépő (kb. 2 euro). Ráadásul, mivel hétköznap  volt így még sor se volt. :) Persze még egy hatalmas séta is belefért a napba. Balázs ekkor tartotta az előadását, ami nagyon jól sikerült. Meglepően sok hallgató volt ott, de aztán kiderült, hogy igazából nekik ez kötelező, nem pedig érdeklődésből jöttek. Este pedig a Symphony of Light Show néztük meg, ami egy zenés fényjáték a felhőkarcolókkal.

_dsc0036.JPG

_dsc0040.JPG

_dsc0045.JPG

_dsc0059.JPG

_dsc0060.JPG

_dsc0073.JPG

20181024_135038.jpg

_dsc0237.JPG

_dsc0135.JPG

_dsc0174.JPG

Csütörtökön Ági egy idegenvezetésen vett részt. Erre már korábban is akart menni, de Balázst is érdekelte, így a terv az volt, hogy közösen megyünk majd, de sajnos nem volt rá lehetőség (vagyis mindig volt valami jobb). Ez egy ingyenes, becsület kasszás gyalogos vezetés. Ez azt jelenti, hogy ha tetszett és élvezetes volt, akkor ad az ember valamennyi pénzt az idegenvezetőnek, de ha nem akar akkor ingyen volt. A vezetés jó volt, nagyon sok új információt nem tudott meg Ági, de 1-2 érdekesség elhangzott. Ilyen például, hogy a villamos eredetileg a part mentén ment, de most már beljebb van. Na de nem azért, mert a villamos sínt tették át, hanem mert a partot töltötték fel. Így van hogy a villamos a parttól 5-800 méterre halad.
Este Balázs ismét fotózni akart, de ezúttal Hong Kong szigetén. Bónuszként még az óriás kerékre is felmentünk (Ági másodszorra is).

_dsc0282.JPG

_dsc0295.JPG

_dsc0308.JPG

Pénteken volt az utolsó hong kongi munkanapja Balázsnak, ami igazából csak 2 órásra sikeredett. Ez azért volt mert más programot terveztünk. Hong Kong és Makaó (és Zhuhai vagy Csuhaj) között építik a világ leghosszabb tengeri hídját, ami egy szakaszon ráadásul a víz alatt vezet. Ezt már az előző utunk alkalmával is láttuk, és csodáltuk. Vasárnap, amikor az esti fotózásról jöttünk haza, láttuk egy kiírást, hogy bizonyos buszoknak változik a menetrendje, mert kapnak egy új megállót a híd miatt. Az egyik ilyen busz az, amivel nekünk a reptérre kell menni, szinte pont a ház előtt van az egyik megállója, így megnéztük hogy mikortól változik. Ekkor derült ki számunkra, hogy október 24-én van a hivatalos megnyitója a hídnak. Kis töprengés után végül úgy döntöttünk, hogy bár voltunk Makaóban két hete, mi mégis szeretnénk átmenni ezen a hídon. A jegy is elég olcsó, kb. annyi mint Budapest Miskolc között a vonatjegy. Szóval ezt terveztük be péntek délutánra. :) Kicsit féltünk, hogy sokan lesznek majd, mert mégis csak ez a nyitó hét, de alaptalan volt. Óriási az épület, a parkoló, a határellenőrzésnél rengeteg ablak van (és van útlevél ellenőrző automata is). És alig voltak... Szinte kongott az ürességtől. A hidat pedig autósok ugyan használhatják, de elég durva követelmények vannak (dupla forgalmi, dupla kgfb, külön engedély, stb.), így nem sokan élnek ezzel. Szóval főleg buszok mennek át, és elvétve néhány autó és teherautó. A nyitó napon összesen 2300 jármű haladt át rajta.
Makaó pont olyan volt mint múltkor, de most maradtunk sötétedésig, és élveztük az esti várost, a kaszinók fényeit.

20181026_140513.jpg

20181026_140518.jpg

20181026_145150.jpg

20181026_142036.jpg

20181026_163517.jpg

20181026_155847.jpg

_dsc0346.JPG

_dsc0367.JPG

_dsc0382.JPG

_dsc0402.JPG