Olaszország - 6.Nap

Megtett út: 145 km

Ma rövid napot terveztünk, kevés város nézéssel és sok pihenéssel. Nem nagyon jött össze...

Már a reggel is elég rosszul indult, mert egy kedves olasz utca seprő barátunk reggel hétkor kis autójával "felmosta" a parkolónk aszfaltját. Komótosan... Alaposan... Ezután már inkább csak szenvedés volt,nem pedig reggel, de már tíz órára Luccában voltunk.

Lucca a környék egyik legjelentősebb városa volt, emiatt óriási város fal vette körül, ami a mai napig teljes egészében áll. Voltunk már párszor ilyen városban, de nem ekkorában. Előre nem igazán készültünk fel, hogy miket kellene látni, de a vakszerencse és a random sétálás bevitt minket egy kör/ovális alakú térre, ami minden oldalról házakkal volt körül véve. Ez után találtunk egy tornyot (amiből itt is nagyon sok van), aminek a legtetején fák (!!!!!!) nőttek. persze hogy felmentünk a tetejére és csodás látványban volt részünk. Mint utólag kiderül ez a két hely benne van a 3 legismertebben a városban (legalábbis a képeslapok és hűtőmágnesek szerint). Az egész napunkra jellemző volt, hogy csak sétáltunk és nézelődtünk, így sokkal többet nem is tudunk írni.

20180823_103856_1.jpg20180823_111609_hdr.jpg20180823_112001_pano.jpg20180823_123024.jpg

20180823_113142.jpg

20180823_143208_hdr.jpg

Lucca pedig az utolsó állomásunk volt Toszknában, szóval indultunk is Liguriába. Monterossoban volt foglalva kemping helyünk és nagyon jól tettük, hogy foglaltunk, mert tele van a kemping, már csak nekünk volt fenn tartva egy hely. Utánunk kb 10 perccel jött még egy kocsi, de őt már elküldte a tulaj... Azért az ide vezető útról teszünk fel egy képet, Balázs igazán megizzadt vezetés közben...

nevtelen-1.jpg

Kilátás a kempingből:

20180823_183643_hdr.jpg

Nap zárásaként, még csőtörés is volt a konyhában... Este hétkor. Ennyit a pihentető napunkról