Olaszország - 0. Nap

Megtett út: 315 km

Az lakóautót este hat, fél hét körül tudtuk átvenni, és voltunk olyan szerencsések, hogy a ház előtt volt az átadás. Így az első bemutatkozás és körbevezetés után, már birtokba is tudtuk venni. :)

Ő az:20180817_185628_1.jpg
Az első gondolatunk az volt, hogy igazán jól néz ki az autó. Rengeteg pakoló hely van benne, az ágy pedig jó nagy (de persze Balázs lelóg róla).

Erika és Joci segítségével nagyon gyorsan kihordtunk mindent és el is pakoltuk. Abban már csak bízni tudunk, hogy az út során mindent meg is találunk (eddig kis keresés után meglett minden).

Este nyolc körül végül eljött a búcsú ideje, de ez egyben az izgalmak kezdetét is jelentette. Az első pár méter megtétele után, Balázs már magabiztosan vezette az autót. Még nem jutottunk túl a KÖKI terminálon (azaz az első 2 km-en) és már ránk is szólt egy kedves autós, hogy az oldalsó tárolónk ajtaját nem csuktuk be. Innen is köszönjünk az ismeretlen segítségét! :)

Az út elég eseménytelenül telt, de nagyon hosszú volt. Ági szerint a lakóautót először köröm sötétben a 8-as főúton a legjobb vezetni, sőt aki igazán szerencsés útépítés miatti útszűkületben is megy kb. 1km megtétele után.

Végül éjjel fél egyre értünk az osztrák autópályára és ott rögtön találtunk egy jó parkoló helyet, a semmi közepén. Nem kell majd minket altatni.