Csütörtök reggel ismét zuhogott az eső. Balázs vonakodva, de elindult dolgozni, Ági pedig várta, hogy kicsit jobb idő legyen. Ilyen időben nem túl sok mindent lehet csinálni, de vásárolás jó opció. Még tavaly vettünk magunknak pár porcelán tányért, szójaszószos tálacskát. Az elmúlt időszakban viszonylag sokat használtuk őket, és rájöttünk, hogy kellene még pár darab. Így az első napokban már el is mentünk megvenni őket, de sajnos az a bolt már bezárt... Nem emlékeztünk még hasonló boltra sem, és bár nyitott szemmel jártunk nem is láttunk másik ilyen helyet. De google a barátunk. :) Szóval Ági délelőtt internetes keresésbe fogott, és talált is pár ígéretesnek tűnő helyet. Szerencsére délutánra elállt az eső, így indulhatott a hajtóvadászat. :) Rögtön az első helyen meg is találta azt, amit keresett és óriási vigyorral az arcán sétált és nézelődött a boltban. Ekkor egyértelművé vált, hogy este Balázzsal együtt vissza kell majd jönni. (Vettünk is jó pár dolgot..) Ezek után már csak a környéken sétált, és élvezte az időnként csepergő esőt, és vásári forgatagot.

Pénteken kicsit jobb volt az időjárás, és a cél egy múlt évben elmaradt hely volt: a Kadoorie Farm és Botanikus kert. Ez egy hatalmas, hegyes-völgyes területen lévő mintagazdaság, állatkert (szigorúan mentett állatokat fogadnak be) és botanikus kert. A bejárat és a legmagasabb ponton lévő kilátó között majdnem 300 méter szintkülönbség van. Szóval elég ígéretesnek tűnt. Egészen addig amíg a bejáratnál nem közölték, hogy a felsőbb részek a tájfun miatt zárva vannak. Így nagyjából csak a park harmadát lehetett látogatni. Az is nagyon érdekes volt, de mégis egy kicsi csalódás. Volt ott kajmán, bagoly, sas, szárazföldi teknős, flamingó, orchidea...

Szombaton egy kis sziget volt a célunk: Tung Ping Chau. Ez Hong Kong legkeletibb pontja, mindösszesen 4 km-re van Kínától. Terülte 1,16 négyzetkilométer és legmagasabb pontja mindössze 48 méter. Ezek alapján még nem egy túl izgalmas hely, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy nincs állandó lakója sem. Viszont geológiailag nagyon érdekes. A sziget alapvetően üldékes kőzetekből áll, ahol a rétegek egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek. Továbá különböző eróziós hatások (szél, eső, hullámok) különböző mértékű ám együttes hatása miatt nagyon változatos kőzetformációk alakultak ki ezen a kicsiny területen. Már az odavezető hajóút is érdekes volt, ugyanis csak hétvégén jár a szigetre komp (és naponta csak két járat van, egy reggel és egy este), ami 90 perc alatt éri el a szigetet. Összesen hat és fél óránk volt a szigeten, ami azt jelentette, hogy nagyon kényelmes, mondhatni andalgós tempóban mentünk végig, de a nap végére mégis kifáradtunk, és egy sziklán ücsörögve szárítgattuk a vizes zokninkat. Ekkor láttuk meg, hogy egy horgász (akivel a hajóúton már kicsit megismerkedtünk) épp fogott valami nagyobb halat. Gondoltuk megnézzük, hogy mi az. Meglepetésünkre egy méretes tintahalat fogott, ráadásul az amit látunk, a második volt.
Minden szempontból nagyon jól sikerült nap volt!

Vasárnap egy lazább napot tartottunk, mert a dolgozó embernek pihenésre volt szüksége. Délelőtt pihenéssel és olvasgatással telt, ebédelni pedig a "kéményes" helyre mentünk (ez az ahol magunknak kell sütni a husikat). Mivel gyönyörű kék ég volt egész nap (ilyen az elmúlt két hétben nem igazán volt), ezért gyors program változtatással úgy döntöttünk, hogy naplementét fogunk nézni a Viktória-csúcsról. Sajnos a horizonton végül felhők voltak, így a naplemente nem volt különösen szép, de a város szürkületi/esti fényei lenyűgöző látványt nyújtottak. :)