Szombaton egy olyan programot csináltunk amit már több mint egy évvel ezelőtt megterveztünk: meglátogatni a Tien Tan Buddhát Lantau szigetén (34 méter magas, a legynagyobb bronz buddha szobor a világon; a legnagyobb 125 méter magas) mégpedig a hegyre felvezető felvonóval. Ezt egészen idén szeptemberig felújították, ezért nem volt lehetőségünk tavaly ezzel felmenni. (Persze tavaly voltunk a Buddhánál, de "csak" hajóval és busszal lehetett menni.)
Felfelé olyan kabinnal mentünk aminek a padlója átlátszó, így minden irányban teljes kilátás nyílt. Nagyon érdekes volt, hiszen a 25 perces út során kétszer is leemelik a gondolákat a drótkötélről, hogy a pálya (törött-)vonalát követni tudják. Tanulság: libegővel nem könnyű kanyarodni!

Az első utunk nem Buddhához vezetett, hanem Lantau legmagasabb pontjára a Lantau-csúcshoz. A túrista ösvény a Buddhához vezető lépcső előtt vezetett el, és pont szerencsénk volt, ugyanis megnézhettük a szerzeteseket, akik napi imájuk keretében másznak fel a 268 lépcsőfokon, minden harmadik lépcsőfokon megállva, és letérdelve fohászkodva. Mélyen zümmögő éneküket, vagy mantrájukat még sokáig hallottuk a távolból.

Az útvonalunk kb. 430 méterről mászik fel a 934 magas hegycsúcsra, azaz 500 méter szintemelkedés "oszlik el" nagyjából két és fél kilométeren.(Bár az utat jelző táblák csak 1 kilométert mondanak a távolságra...) Szerencsére nem volt napsütés és nagyon meleg sem, de azért egy kicsit megizzadtunk - a helyenként térdig érő - lépcsőkön lépkedve. Mosolyunk nem volt mindig őszinte. Az út utolsó szakasza már a hegygerincen vezet a csúcsig, itt már kellemes tengeri szellő és gyönyörű kilátás volt az utitársunk. (Mondjuk ezen az ösvényen vagy halad az ember, vagy nézelődik, a kettő együtt károsíthatja a túrázó egészségét, függetlenül a "kezelőorvosával vagy gyógyszerészével" való konzultációtól.) A csúcsra felérve teljes 360°-os panoráma várt ránk és a fényképezőgépünkre. Az óriási Buddha csak egy kicsi pontnak látszott a közeli völgyben (amúgy maga is egy csúcson ül).

Miután leértünk azért még felmásztunk azon a néhány lépcsőfokon a szoborhoz. Tavalyihoz hasonlóan ismét megnéztük a szobor belsejében található kiállítást, a Buddha ereklyéjét (egy apró pici darabka a hamvaiból), néhány fotót a szobor építéséről (a feltartott keze hat tonna), ősi buddhista írásokat, és néhány ember-vérrel festett képet.

A lépcsőn leballagva a Po Lin Monostor épüeteggyütteséhez sétáltunk. Az egy évvel ezelőtti látogatásunkkor már megtudtuk, hogy a jegy mellé jár egy "snack" is a monostor vegetáriánus éttermében. (Érdekesség, hogy tilos húst bevinni a szoborhoz és a monostorhoz is.) Ismét egy adag zöldséges pirított-tésztát, egy desszertet (sago puding) és egy-egy üdítőt kaptunk. Szinte életmentő volt, nem csak a meleg étel, hanem hogy tudtuk kicsit pihentetni a lábainkat is.

Lefelé ismét felvonóval mentünk, majd egy hosszabb metrózás után megérkezünk a kis apartmanunkba. Nem kellett minket altatni...